2014. december 28., vasárnap

Téli álom [ SZEMÉLYES ]


Sziasztok!

Hosszú ideje érlelődik bennem ez a bejegyzés és most jött el az ideje, hogy megosszam veletek. Az az igazság, hogy kimerültem. Túl sok energiát vesz ki belőlem a munka, az egyetem, a háztartás. A családi-baráti-párkapcsolati teendőimmel sem úgy állok, ahogy kéne, arról pedig szemlesütve írok, hogy fél éve egy könyvet sem olvastam. Én, aki imádok olvasni! Hiszen szabadidős tevékenységként itt a blog, amivel foglalkozni kell.

Ez a kell szócska pedig a legnagyobb baj. Amikor 3,5 éve elkezdtem írni a blogot, kvázi úgy osztottam be az időmet, ahogy akartam. Az évek alatt azonban én is formálódtam, az életem is rengeteget változott. Az igényességre, saját fotókra és rendszeres bejegyzésekre való törekvésem megmaradt, az időm viszont valahol félúton elveszett. Ezt a hiányosságot azzal próbáltam kiküszöbölni, hogy sokszor hajnali 1-ig írtam a posztokat.

Ezt azonban hosszú távon nem lehet bírni. Az elmúlt félév sajnos sokszor már számomra nem kikapcsolódás volt blogolás szempontjából, hanem egy elvégzendő feladat a hosszú listámon. Így pedig nem lehet szívvel-lélekkel írni. Az alváshiány, a mindenhol megfelelni akarás eléggé stresszessé tette a hétköznapjaimat és mivel itt a vizsgaidőszak is az ünnepek környékén, úgy döntöttem, hogy egy időre téli álomra hajtja fejét a blog.

A felszabaduló időt többek között a családomra, a barátaimra szeretném fordítani, mert akármilyen klassz kis játszóterep ez a blog, a való élet nem itt kezdődik. Ígérni nem tudok semmit, hiszen én sem látom előre a jövőt, mindenesetre köszönöm az eddigi bizalmatokat és kommentjeiteket, hiányozni fogtok! Búcsúzóul sikeres, nagyon boldog új évet szeretnék kívánni nektek és töltsetek ti is minél több időt a szeretteitekkel.


2014. december 24., szerda

Ünnepi manikűr [ LAKK ]

Sziasztok!

A konyhában már nagyban rotyog az idei menü, ami többek között karácsonyi mázas sonkából fog állni, a barátomnak hála. Amíg ő főzőcskézik, én elkészítettem a szentestére szánt manikűrömet, aminek az alapszíne a kedvenc ünnepi színem, a piros. Akárcsak a különféle textúrában pompázó díszek, a körmeim is hol matt, csillogós, hol pedig fényes díszítést kaptak. Ezzel a manikűrrel szeretnék boldog karácsonyt kívánni nektek! :)








És ti milyen színbe öltöztetitek idén a körmeiteket?

2014. december 22., hétfő

Pinterest projekt - 3.rész [ INSPIRÁCIÓ ]

Sziasztok!

Miközben a Pinteresten kutattam könnyen megvalósítható karácsonyi ötletek után, eszembe jutott, hogy utoljára ősszel volt ilyen ihletadó bejegyzés. A +10 fokos időjárás ellenére hoztam néhány tipikusan ünnepi képet és ha még nem vagytok annyira ráhangolódva a karácsonyra, akkor ezekkel könnyebben fog menni :)

[ FRIZURA ]


Miért ne lehetne mosolyt csalni az arcokra karácsonykor is? Rudolf mindig jó ötlet :)

[ SMINK ]


Klasszikus tusvonal egy kis zöld csillámmal megspékelve, hozzá pedig ünnepi ajkak.

[ DIVAT ]


A kis fekete mindig jó választás, főleg ha arannyal kombináljuk.



Ne csak az ajándékokat, hanem a körmeinket is csomagoljuk be :)

[ OTTHON ]


A szokásos karácsonyfa mellett sok kicsi fonalfenyőt is gyárthatunk dekoráció gyanánt.



A gyerekek (és a felnőttek) nagy örömére pikk-pakk elkészülnek a rénszarvasos sütik.



Utolsó pillanatos ötletnek kiváló ez a narancsos-gránátalmás téli ital, biztosan el fog fogyni :)


ALANORA @ PINTEREST }

2014. december 13., szombat

Luca-napi nyusziságok [ SZEMÉLYES ]

Sziasztok!

A kis nyuszim névnapjának alkalmából hoztam pár cuki életképet, amit Eszter barátnőm készített nemrég. December 9-én töltötte be az 5. hónapját Luca, ahogy a fotókon is látható, igazi modellnyuszi lesz belőle :)


Kis kíváncsi, a kamerával is barátkozott :)


Aztán szépen lassan elszundított...


....és elővette a kotlóstyúk pozíciót :)


Később pedig kidőlt a kis drágám ♥


Ébredés után a neki kinevezett Luca székét lecsekkolta, hogy biztos megvan-e még.


Majd mosolyogva falatozott egy kis szénát.


Hogy tetszik nektek Lucika? :)

2014. december 9., kedd

Pingvines körmök [ LAKK ]


Sziasztok!

Azt hiszem el lehet mondani rólam, hogy szeretem az egyszerűen elkészíthető, de látványos körmöket. Ebből kiindulva alkottam meg a lentebb látható cuki pingvines manikűrt, amihez a fotókat Marcsi készítette. Papírból hozzáillő barátokat is gyártott az én egyszem pingvinemnek, így már nem árválkodott egyedül a kicsike. Fotózás közben pedig előkerült a tavaly téli F&F bögrém, amit nagyon szeretek és szintúgy pingvines :)


Egy nagy fekete paca a pingvinalap, erre jöhet egy fehér félkör a pocaknak. Két fehér pötty, majd bele egy-egy kisebb fekete pötty és már kész is vannak a szemek. Még egy narancssárga háromszög kell és voilá, íme az egyszerű, de nagyon aranyos pingvin :)


Pingvinhölgyek találkozója




Ki fogja elkészíteni ezt az édes kis pingvint? :)